Ismét új lehetőségek
az implantológiában
Beszélgetés dr. Tóth Bagi Zoltánnal
Az A.B.Dental Devices nemzetközi hírű cég termékeit egyre több fogorvos ismeri és alkalmazza megelégedéssel már Magyarországon is. Mostani beszélgetésünk célja, hogy még több ismeretet szerezzünk a cég termékeinek hazai használati tapasztalatairól, sajátosságairól, az elmúlt fél év során kialakult véleményről. Dr. Tóth Bagi Zoltán az elsők között volt, akik elkezdték használni a cég termékeit, amikor elindult azok magyarországi forgalmazása.
Véleményében elsőként két különlegesen nagy horderejű dolgot emelt ki, az egyik az implantátumok erős, éles
meneteinek hatékonysága, a másik klipszes lenyomati fej (Clip Transfer) meglepően könnyű alkalmazása.
A klipszes lenyomati fejre nem tudok mást mondani, mint hogy szuper találmány. Újdonság erejű, nem a megszokott
technológia. Olyan remek megoldást kínál a mintavételre, amivel sok értékes időt lehet megspórolni. Egyszerű
kezelhetőség, könnyed használhatóság jellemzi. Továbbá minden méretű implantátummal kompatibilis, és főként a
moláris területeken nyújt segítséget. Öröm vele dolgozni! Az implantátumok esetében pedig azt tudom mondani,
hogy az aprólékosan kidolgozott, erős csavarmenetek miatt nagyon jó stabilitást lehet elérni. Tökéletes mind
a kemény, mind a puha csontba, köszönhetően a kónuszosság miatt. Ez a forma nem feszíti annyira a csontot,
mintha párhuzamos lenne, továbbá a speciális nyaki rész miatt is könnyebben integrálódik. Mivel mostanában
jött el pácienseim esetében a feltárás időszaka, így saját szememmel láthatom azt, amit eddig csak hallomás
alapján tudtam elképzelni: nincs csontabszorpció! Ez rendkívül fontos mind a páciens, mind az orvos számára.
Az A.B.Dental Devices implantátumainál nem vélem felfedezni azt, amit más implantátumok esetében. Nem dagadt be,
nem lilult be oly mértékben, mint az eddig használtak. A páciens természetesen nem tud különbséget tenni az
implantátumok közt, azonban ha a gyógyulás folyamata rövidebb és kevésbé fájdalmas, akkor az elégedettségi fok
mindkettőnk számára mérvadó lehet a továbbiakban. Hozzá kell tennem, hogy a fájdalom sok tényezőtől függ,
például a feltárás szélességétől, de elsősorban az orvos műtéti technikájától. Ebben segít bennünket ez a
fajta önmetsző csavarmenet, kónuszos kivitelezésben. Nem kell a csontot teljesen végigfúrni, csak a pilotfúróval,
a többi átmérővel a protokoll szerint kell eljárni. És ahogyan már említettem, a nyaki groovykiképzés különösen
hasznos segítség a beépülés folyamatában.
Még egy megjegyzést nagyon fontosnak találok hozzáfűzni az előbb elmondottakhoz: a beavatkozás csak akkor lesz
sikeres, hogyha az előírt fúrási protokollt betartjuk! Sokan hajlamosak beleesni abba a hibába, hogy ezt a
tényezőt figyelmen kívül hagyják, pedig alapvető. És ki szeret hibázni?
Miután a fogpótlás folyamata nem ér véget az implantátumok behelyezésével, a protetikai elemek használatának tapasztalatairól is beszélgettünk.
A protetikai eszközöket még csak a közelmúltban kezdtem el használni (az implantátum beültetésétől idáig a
gyógyulás folyamata tartott), jelenleg ezekről a termékekről csak annyit tudok mondani, hogy a palettán minden
eszköz, elem megtalálható, amire csak szükségem lehet. Úgy gondolom, hogy bár a folyamatos fejlődés, fejlesztés
elengedhetetlen, de a fogászati-implantológiai technológia ma már olyan szinten áll, hogy a jelenleg
rendelkezésemre álló eszközökkel is professzionális munkát lehet végezni. Páciensemnél eljutottam a terhelési
lépésekig, és most várakozással nézek elébe az eredményeknek. Biztos vagyok benne, hogy ahogyan eddig sem,
ezután sem lesz okom panaszra. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Ki kell próbálni, meg kell tapasztalni, látni,
érzékelni kell a különbségeket.
Csak így lehet meggyőződni az A.B.Dental Devices termékeinek valós értékeiről.



